Sajtótájékoztató

on csütörtök, 14 április 2016. Posted in Események

Sajtótájékoztató

Nézőnek, lovasnak is újdonságok a Minősítőn

Négynapos lovas hosszúhétvégére készül Kiskunhalas április 28 és május 1-e között. Az első csütörtöki napon egy regionális verseny várja a sportolókat, péntektől pedig az Országos Minősítő Díjugrató Versenyre kerül sor. Az országos minősítőre megújult, megszépült helyszín várja a lovasokat. Az április 12-én rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy több tízmilliós beruházás történt a bázis területén, ami elsősorban a lovas szakmai oldalát erősíti a helyszínnek.

Juhász Tibor rendezvénymenedzser elmondta: „A nemzetközi hírű ősgyep teljes felújításon esett át. Most olyan sima, mint egy golfpálya. Új zsűritorony épült a négyévszakos pálya mellé és elkészült egy fedett lelátó is. A versenyzők megújult társalgóban lazíthatnak büfével megerősítve a fedeles lovardával szemben Nyereg Klub néven, amelyben monitoron követhetik a melegítőpályákon zajló eseményeket. Az éttermi szolgáltatást ezúttal a Sóstó Csárda vállalta, ahol a versenyszámokat élőben láthatják egy nagyképernyős televízión a lovasok, edzők, csapattagok. Ebben az évben, a hagyományos május eleji mellett további rangos versenyeken is várjuk Halasra a lovasokat, így augusztus 20-án a szintén négy napos Országos Minősítő és Grand Prix-n és az 1998 után ismét a bázison tartandó tenyészversenyen. Remélem az országos minősítőről jó hírünket viszik a lovasok ”- mondta Juhász Tibor.

 

Rózsahegyi Róbert versenyigazgató kiemelte, hogy a lovastársadalom már nagyon várja az április végi halasi versenyt. „Fazekas István (Jethro), a tavalyi grand prix győztes már jelezte részvételét, de már egyre többen neveznek az ország más részéről is. Sokan ismerték és tisztelték az országban, a nemzetközi lovas életben is az idén elhunyt Hirling Józsefet, a helyi lovassport megalapítóját. Április 30-án, 13 órakor lesz a Hirling József Lovaspark névadó ünnepsége és Józsi bácsi emléktáblájának avatója. Május elsején a közönségvonzó kitartásos magasugratás félmilliós pénzdíja reményeink szerint megmozgatja a lovasok fantáziáját. A teljes versenyt online közvetíti a Rider Line, a vasárnapi nagydíjat pedig a DIGI SPORT több kamerás felvétellel, szakkommentátori közreműködéssel rögzíti és aznap 19.15 sugározza is.”

  

Kelemen Viktória rendezvényszervező arról beszélt, hogy a verseny mellett a lakosság szórakoztatása a cél. „Ennek egyik megnyilvánulása lesz egy régi hagyomány felidézése. Újra lesz a Fazekas utcában kirakodóvásár. A futamok mellett csikós- és pusztaötös bemutatók színesítik a programot. Lovasok megszokhatták, hogy Halason sok a néző, akik számát azzal is próbálunk növelni, hogy a négynapos verseny ingyenesen lesz látogatható.”

 

Az Országos Minősítő Díjugrató Verseny hivatalos kiírása a következő hivatkozáson érhető el:

http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=8250

Kovács Iván

2021